Az auschwitzi tábor a világ számára a Holocaust, a népírtás és a terror jelképe. Az emberiség történetében soha korábban ily rövid időn belül, ilyen kis területen, kidolgozott tervek szerint nem gyilkoltak meg ennyi embert.
1940-1945 között a német nácik több mint 1 millió zsidót, közel 150 ezer lengyelt, 23 ezer romát, 15 ezer szovjet hadifogolyt valamint néhány ezer más nemzetiségű fogolyt szállítottak ide. Többségük a táborban lelte halálát.
Az Emlékezés Helye, az Auschwitz-Birkenaui Múzeum, számít a legnagyobb zsidó sírhantnak és temetőnek. Ugyanez a hely a legnagyobb lengyel és roma temető a világon.
Az auschwitzi tábort 1940 tavaszán hozták létre, eleinte a lengyelek számára. Csak két évvel később lett a tábor a zsidóírtás központja. A tábor a fasiszta Németország által a második világháború idején a megszállott területeken létrehozott német haláltáborok egyike.
Egy személy, Adolf Hitler, beteges antiszemitizmusa lett a III Német Köztársaság államiságának alapgondolata. 1942-ben a gondolat rendeletekbe és parancsokba lett foglalva, melyek a zsidókérdés „végleges megoldásá”-nak tervét, azaz a zsidó nemzet megsemmisítésének végrehajtását jelentették.
Az újabb generációknak mind újra és újra kell következtetésekre jutniuk a múlt alapján.
Az Auschwitzi Krónika. Részletek c. dokumentumfilm sorozat az emberiség e nagy tragédiájának emlékét igyekszik megőrizni, bemutatva azt a világ titkait éppen feltáró fiataloknak. A krónika részletei, a beszámolók darabkái, néhány filmes elbeszélést alkotnak. Az Auschwitz-Birkenaui táborról nem létezik egy általános igaz történet. A túlélők közül mindegyiknek megvan a maga, megingathatatlan igaz története – mely különbözhet akár a tábori szomszédétől is.
A dokumentumfilmek több tanú rövid beszámolóit tartalmazzák. Ennek köszönhetően a bemutatott képek és elmesélt történetek hihetetlen érzelmi feszültséget sugároznak.
Michał Bukojemski- rendező
- A LEGHOSSZABB APEL [Játék]
- A ZENEKAR [Játék]
- A RÁMPA BIRKENAUBAN [Játék]
- A SZERELEM [Játék]
- A SONDERKOMMANDO [Játék]
Más nyelvek: